Állásinterjú-felkészítés

Állásinterjú-felkészítés

A német állásinterjú-felkészítés tréninget először csoportosan tartottuk, de hamar rájöttünk, ez bizony nem vezet igazán eredményre. Bár általánosságokat el lehet mondani egy csoportnak is, de azokat az interneten is el tudjátok olvasni – ingyenesen. Ezért inkább egyénileg és koncentráltan foglalkozunk minden pályázóval, hiszen így jobban tudunk Rád koncentrálni, a konkrétan megpályázott pozícióra/álláshirdetésre, a Te önéletrajzodra, illetve  arra, hogy minél jobban szerepelhess az állásinterjúdon.

“Köszi szépen!
Hát tényleg nem tudok olyat mondani, amit máshogy kellett volna csinálnod.
Pontosan azt kaptam Tőled, amire szükségem volt. Nem voltak plusz felesleges dolgok. Intenzív volt és célravezető.” (Péter)

Alapvetően az állásinterjú-felkészítés tréningen célzottan a német/osztrák cégeknél várható kérdésekre koncentrálunk, a rájuk jellemző, speciális interjúztatási helyzetet gyakoroljuk el.

“A közelmúltban német állásinterjú felkészítés tréningen vettem részt Óbudán. Rendkívül hasznos volt, bizonyítja ezt, hogy sikerült elnyerni a megpályázott munkakört Németországban!” (Lajos)

Végigvesszük – egyénre szabottan – a megpályázott állásnál adható optimális válaszokat. A szituációs gyakorlás során cél a rutinszerzés, hogy minél jobban felkészülj – akár a váratlan helyzetekre is -, ezáltal magabiztosabban mehess a megmérettetésre. A felkészülés csupán 1-2 konzultáció, amíg átvesszük, begyakoroljuk az alapvető helyzeteket, ezért érdemes már az első alkalommal is minél felkészültebben érkezned. A legjobb, ha megvan a hirdetésben szereplő elvárások és feladatok listája vagy a megpályázni vágyott pozíció megnevezése:)

Figyelem! Mostantól az állásinterjú-felkészítés tréninget Skype-on tartjuk.

“Kimondottan német nyelvű állásinterjúra való intenzív (S.O.S.) felkészítést keresgéltem az interneten, amikor rábukkantam erre az oldalra. Az első telefonos beszélgetésünktől kezdve nagyon pozitív és segítőkész hozzáállással találkoztam. Ami kellemes meglepetés volt, mert máshol is érdeklődtem és nem mondhatnám, hogy ugyanilyen pozitív tapasztalataim voltak. Itt teljesen egyénre szabott IT-s szakmai felkészítőanyagot állítottunk össze, ami majdnem 100%-osan lefedte a szakmai állásinterjún elhangzott (és feltehető) kérdéseket. Az én esetemben pontosan ez volt, amire szükségem volt, mivel előtte felmértem a terepet és már tudtam, hogy kb. mire számíthatok. Természetesen rengeteg hasznos plusz információval kiegészítve, hogy mikre kell még figyelnem. Ezáltal sokkal magabiztosabban tudtam belevágni a német nyelvű elbeszélgetésbe, mivel nálam is szokott jelentkezni a stresszhelyzetben 50%-os teljesítőképesség abban az esetben, ha váratlanul sarokba szorítanak. 🙂 A pozitív visszajelzés természetesen nem maradt el, teljesen meg voltak elégedve és nem volt kétségük afelől, hogy jól tudok németül. Pedig én tisztában vagyok vele, hogy van még azért mit csiszolnom rajta. És igen megkaptam az állást, esetemben pedig ez volt a lényeg…. 🙂 Nagyon szépen köszönöm!!!” (Gábor)

Árak egyénre szabott állásinterjú-felkészítés tréningre:

A konzultáció hossza igény szerint változó, alkalmanként minimum 2*45 perc.
A konzultáció ára: 4.500,-Ft-/45 perc. Minden esetben számlát adunk.

“Az interneten találtam Rád. Azért Téged választottalak, mert az itthon szerzett német tudásodon kívül több évig éltél és dolgoztál német nyelvterületen, rendelkezel releváns diplomával és tolmács is vagy. Így a német nyelvtudásodban teljes mértékben biztos voltam. Mivel állásinterjúra felkészüléshez szerettem volna segítséget kérni, így sokat számított az is, hogy vezetőként dolgoztál különböző területeken külföldön, ami azt jelenti, hogy a nyelvi segítségen kívül esetleg ötleteket, jó tanácsokat is tudsz adni, Ez így is történt!!!
Még a találkozásunk előtt megírtad, milyen kérdéseket gondoljak át, ill. megkértél, hogy küldjek Neked egy önéletrajzot, hogy Te is készülni tudjál. A felkészítés nagyon alapos és lelkiismeretes volt és bónuszként nagyon sok jó tanácsot is kaptam. Azt gondolom ez is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy felvettek! Köszönöm szépen a segítséget!!!” (Ildikó)

Német állásinterjú felkészítés tréningre jelentkezés:

Ha Te is állásinterjúra készülsz, ahol németül kell meggyőznöd alkalmasságodról az interjúztatókat, és előtte szívesen részt vennél nálunk egy állásinterjú felkészítés tréningen, keress meg bennünket. Jelentkezz itt: Német állásinterjú felkészítés

Igény esetén kérhetsz segítséget a pályázati anyagod összeállításához is (német nyelvű önéletrajz, motivációs levél).