Német nyelvtanfolyam online

Német nyelvtanfolyam online

Ma már német nyelvtanfolyam egyszerűen, otthonról is igénybe vehető, a nyelvtanulás online formája ebben segít – így hát nem lehet többé semmi kifogás! 🙂

Online német nyelvtanfolyam nyelvleckéi

Nálunk a német nyelvtanfolyam nyelvleckéi színesek, érdekesek, az életből vett pillanatokra készít fel, ahol a nyelvleckéket önállóan veszed:

  1. Német nyelvtan, mint „kötelező kűr” mellett
  2. filmrészletek, videók,
  3. letölthető pdf-, mp3 hanganyagok színesítik a leckéket,
  4. szótanító:  német szavak, kifejezések megtanulását könnyíti meg.
  5. Feladatok, gyakorlatok pedig arra szolgálnak, hogy elmélyítsd tudásodat.

Nekünk fontos, hogy helyes kiejtéssel, valóban használt szófordulatokkal találkozz, mert ezzel tudsz egy német, osztrák cégnél, vagy a kinti életben sikeressé, magabiztossá válni.

2009-ben indítottuk vállalkozásunkat, ahol online nyelvtanulás állt már akkor is a középpontban. 2010-ben indítottuk első online német nyelvtanfolyam kezdő kurzusunkat 7 perc német elnevezéssel, ami nagy sikert aratott már a kezdeti formájában, főként a már külföldön élők körében. (Hiszen ők szinte azonnal tesztelni tudták a nyelvlecke hasznosságát a mindennapokban.) Ez akkor 1-3-6 hónapos volt és egymásra épülő nyelvleckékből állt.

Ma az igényeiteknek megfelelően 3 és 5 hetes intenzív nyelvtanfolyamokat is indítunk, és bizony az általános nyelv mellett specializálódtunk arra, amiben a legnagyobb múltbéli tapasztalatunk van: az üzleti német nyelvhasználatra.

Szeretnénk, ha megértenéd, miért ne örülj, ha azt mondja Neked például egy kollégád a megbeszélésen: „Da bin ich ganz bei Ihnen…” vagy mit jelent az állásinterjún a személyzetis mondata: „Nennen Sie mal eine Hausnummer!” Legújabb, hiánypótló 3-hetes intenzív üzleti német nyelvtanfolyamunkon többi mellett ezeket is megtanulod.

A német tanulás tehát ma már sokkal egyszerűbben megy, mint korábban. Ha tehát nincs időd órákra járni, de tudnál otthonról tanulni, akkor érdemes kipróbálnod az online német nyelvtanfolyam lehetőségét.